paraszolvencia

Átvesszük azáltalunk nem nagyra tisztelt Bayer Zsolt "svábgyerek, bár barnaképű" Zsolt egyik (véletlnül?) jó publicisztikáját:

Gyurcsányság
Bayer Zsolt
2007. június 22. 0:01


Magyar Nemzet
Ahhoz persze kellene némi bátorság, hogy a miniszterelnök ellentmondjon Ficónak. Ahhoz nem kell bátorság, hogy itthon hazudozzon arról, miről is tárgyalt odakint, s mi is került szóba. Malina Hedvigért karakánul kiállni, éreztetni, hogy a Magyar Köztársaság ott áll a megalázott lány mögött – feltételez némi kurázsit.
Beszélni a semmiről, lefeküdni Ficónak, konfliktust messzire elkerülni, gumigerincűnek lenni, óvatosan lavírozni minden kényes témát elkerülendő: az nem bátorság; az gyurcsányság.

Úgy tenni mindig, minden egyes pillanatban, mintha a magyar nemzeti érdek csak azért létezne, hogy mások erőszakot tehessenek rajta: nem bátorság; gyurcsányság.
A magyar nemzeti érdek állandó elárulását remek kompromisszumnak eladni: nem bátorság; gyurcsányság. (Ezt már Grósz is tudta, amikor elment a határig fényesre nyalni Ceausescu bocskortalpát…)
Arab focistákat leterroristázni: gyurcsányság.
Oroszoknak lefeküdni energiaügyben, Putyintól ájultan elalélni és félni: gyurcsányság. Utóbb Nyugaton az egészet letagadni, s azt mondani, amit a Nyugat akar hallani (mindezt persze szemrebbenés nélkül): gyurcsányság.
Elkóborolt kislányok megmentéséről kitalálni szakajtónyi nyálas, ocsmány, pitiáner hazugságot: gyurcsányság.
Azt nyilatkozni, hogy SZOKTAM bérmálkozni: gyurcsányság.
Apát megtagadni, mert az „forradalomnak nevezte 1956-ot”: gyurcsányság.
Ezután odaállni Nagy Imre szobrához, és kedélyesen megkérdezni tőle: „Hát te, hogyan csinálnád, Imre?”: gyurcsányság.
Ateistaként imádkozni Nagy Imre unokájával: gyurcsányság.
Szívre tett kézzel Himnuszt énekelni: gyurcsányság. (Póz, manír, hamisság, gyomorforgatás.)
Nem létező rákunkról hosszan mesélni: gyurcsányság.
Zsidótól elrabolt villában élni: Apróság. Gyurcsányság. (Onnan, a Szemlőhegyi út tetejéről kinyilatkoztatni, hogy az ellenzék vezére a Svábhegyről nem látja a kórházak helyzetét: igazi, tőrőlmetszett gyurcsányság…)
KISZ-ből elindulni, bármit pénz nélkül megszerezni: gyurcsányság.
Anyós kitöm milliárdokkal, Szilvásy haver segít privatizálni, a lenyúlt állami ingatlanokat aztán állami pénzből még fel is újíttatjuk magunknak: gyurcsányság.
Nem létező céget vezetni, oda behordani a zsákmányolt holmit, aztán eltüntetni: gyurcsányság. (Itt jegyezzük meg: sajnos nem lehetett mindenki jókor jó helyen. Sajnos nem mindenki vehetett részt az állami vagyon elrablásában. Sajnos nem mindenki élhet zsidótól lopott villákban. Sajnos nem mindenki moral insanity. Van, akinek például könyvet kell írni, hogy pénzt keressen.)
Hayektől Giddensig összeollózott fércművet íratni a legszutykosabb csinovnyikjainkkal, aztán azt kiadatni mint a sajátunkat: gyurcsányság.
Minden reggel szűkölve, vonyítva ébredni, hogy talán egyszer megbukok, és elveszik tőlem kedvenc játékszeremet, az országot: gyurcsányság.
Hisztérikusan nekirontani minden pillanatban politikai ellenfeleimnek: gyurcsányság.
A politikát gyűlöletté, bozótharccá gyalázni: gyurcsányság.
Erre büszkének lenni: gyurcsányság.
Egy elrontott, gyalázatos gyerekkort megtorolni az egész országon: gyurcsányság.
Gombnyomásra sírni tudni megfelelő pillanatokban: gyurcsányság.
Tévedhetetlennek hinni önmagunkat, s beteges cezaromániánkat a „nemzet szolgálatának” nevezni: gyurcsányság.
Végül pedig: szekundálni és nyalni ennek a kártékony, beteg embernek: az is gyurcsányság. Ezt szétválogathatja magának ez a nem tudom, honnan szalajtott magyar értelmiség. (Tisztelet a kivételnek.)
Jó nyaralást!

   Mi történik, ha egy neves, díjakkal kidekorált szobrász és főiskolai oktató összefut a Médiával? Természetesen a szóbanforgó témától függetlenül szaktekintéllyé válik, megittasodik a saját hangjától és sikeresen hülyét csinál magából. Az Index galád csapata a Kempelen-kiállításon kapta mikrofon- és kameravégre neves értelmiséginket, aki nem volt rest és megosztotta velünk sajátos elképzeléseit a történelmi tényekről. Ezek szerint a sakkozógép azért született, mert "XIV. Lajos látogatóba jött a Burgba és kellett neki valamit mutatni". Mi jóindulatúak vagyunk, itt még nem röhögtünk, de az idős Mester nem hagyta magát és a továbbiakban is ragaszkodott a Napkirály és Mária Terézia találkozójához, másodjára is hírbe hozta Teréziánkat Lajossal. Aszongya, Kempelen kinyitogatta a sakkozógép ajtajait, hogy a nézők is lássák, miszerint senki sincs benne, mert "nem akarta, hogy a Napoleon vagy a XIV.Lajos jelenlétében égjenek le." A továbbiakban még szó van zseniális, de halmozottan hátrányos helyzetű törpe púposról, önreklámról, ésatöbbi, tessék haladéktalanul végignézni a videót, tanulságos.

 

index cikk

Üsse kavics, egy kis túlmagyarázás következik, hogy a rendőr és a parkolóőr is megértse:

XIV. Lajosnak (1643-1715), a Napkirály 1637-ban született XIII.Lajos egyetlen fiaként. 1643-ban már 6 évesen megkornázták. Volt egy Mária Terézia nevű felesége (meghalt 1683)

Mária Terézia (1717. május 13., Bécs – 1780. november 29., Bécs) Magyarország Habsburg-házi uralkodója volt 1740 és 1780 között. III. Károly leánya. 1736-ben ment feleségül Lotharingiai Ferenchez, 16 gyerekük született. Két évvel lemaradt a Napkirályról.

Kempelen Farkas (1734-1804), polihisztor. Érdekességként megemlítjük, hogy a Kempelen-kiállítás megnyitóján jelen voltak a leszármazottjai. 

 

Ut manifestius atque apertius dicam (Hogy a gyengébbek is értsék)
(by Jovánovics György)

Ártatlan, szürke kisember voltam. Kizárólag azért csöppentem bele ebbe az egészbe, mert vertikális gondolkodásmódra tettem szert, és Kutyafuttató úgy vélte, hogy hasznomat vehetné, ami igaz is volt, és még azt is mondta, hogy jól elszórakozhatok, ami viszont bebeszélés volt, mert az emberek sokkal jobban elszórakoznak rajtam, mint én õrajtuk.
     Ezzel a vertikális gondolkodásmóddal azt akarom mondani, hogy metafizikai vagyok, mármint szimuláció, azazhogy meghaltam, de az agyam még nem tudja, és a lábam máig mozog. Kilencéves koromban krepáltam be, mikor csak feküdtem ott az ágyamban, és a szomszédban a szatír rálõtt a macájára, a golyó átütötte a falat, és beleállt a fejembe. Mindenki a szatírékhoz csõdült oda, mert ott csaptak ricsajt, úgyhogy negyedóráig voltam ott gajdeszra menve, csak aztán vettek tudomást róla, hogy kipurcantam.
     Teletömték a fejemet szuperragaccsal és fénycsõvel, de nem tudták, melyik neutron hova klappol, ezzel az alkímiával változott szénbõl gyémánttá az agyam, belõlem pedig így lett Ragacs Rezsõ, a Kristály Kölyök.

    Meglehetõs biztonságban voltam, ugye, nyugodtan leléphettem volna. Simán elpárologhattam volna a városból. Még a pénzt se kellett volna visszaadnom. Volt annyim, hogy bántatlanul kisétálhassak az országból, és hátralevõ napjaimat olyan helyen éljem le, ahol még az Oszlopos Alvilág sem találhat reám.
     És volt is a fejemben ilyesmi. Makesz mama népszállójában éjszakáztam, mert tudtam, hogy az én lakásomat figyelni fogja valaki. Egész éjszaka azon járt az eszem, hova mehetnék. Ausztráliába. Új-Zélandra. Vagy akár idegenbe: megengedhetnék magamnak egy játszótárkristályt, úgyhogy nem lenne nehéz fölszednem egy új nyelvet.
     De reggelre már nem bírom megtenni. Makesz mama nem kérdezett, de olyan nyugtalannak látszott, és én csak annyit tudtam mondani:
     - Belökött a bokrok közé, de nem tudom, hogy most hol van.
     Amire õ csak bólintott, és visszamegy reggelit készíteni. A keze reszket, annyira ideges, hiszen õ is tudja, hogy Kutyafuttatónak semmi esélye az Óberhóhem Alvilággal szemben.
     - Sajnálom - mondom én.
     - Mit tehet az ember? - mondja. - Ha akarnak, le is kapcsolnak. Nem bújhatsz el, ha nem kapsz új arcot a szövetségiektõl.
     - És ha nem õt akarják? - kérdem én.
     Nevet.
     - Az egész utca arról beszél. A hírekben is benne voltak a letartóztatások, és most már mindenki tudja, hogy a Kutyát keresik a fõmuftik. Annyira akarják, hogy az egész utca attól szaglik.
     - És ha megtudják, hogy nem az õ hibája volt? - mondom én. - És ha megtudják, hogy baleset volt? Tévedés?
     Akkor Makesz mama rámkacsint - nem sokan képesek megállapítani, mikor kacsint, de én igen - és azt mondja:
     - Azt csak egy fiú mondhatja meg, úgy, hogy el is higgyék. - Hát persze - mondom én.
     - És ha az a fiú elüget oda, és azt mondja: "Hadd magyarázzam meg, mért nem kell bántanotok az én Kutyafuttató barátomat…"
     - Senki sem állította, hogy az élet biztonságos dolog - mondom. - Egyébként is mi rosszabbat mûvelhetnek még velem, mint ami kilencéves koromban történt?
     Akkor õ odajön, és a fejemre teszi a kezét, csak úgy ráengedi a tenyerét néhány percre, és már tudom, mit kell tennem.
     Így hát megtettem. Elmentem a Kövér Jakabhoz, és elõadtam, hogy Kutyafuttatóról szeretnék beszélni az Ifjabb Ajserrel, és nem egészen fél perc múlva kilökdöstek a fasorba, és elvittek valahova, de a kocsi aljába passzírozták az arcomat, hogy ne találhassam ki, merre. Nem sejtették a hülyéi, hogy a magamfajta vertikális képes meghatározni a kerekek fordulatszámát, és pontosan tudja minden kanyar ívét. Térképet rajzolhattam volna róla, hogy hova vittek. De ha engedem, hogy, megorrontsák, akkor sose megyek haza, mivel pedig minden esélyem megvolt arra, hogy belõjenek nyelvoldóval, megelõztem õket, és töröltem a memóriát. És még jó, hogy ezt tettem, mert ezt kérdezték elsõnek, mihelyt bennem volt az anyag.
     Felnõtt adagot adtak, úgyhogy gyakorlatilag mindent elmondtam nekik az életemrõl, arról, hogy mi a véleményem róluk és mindenkirõl meg mindenrõl, úgyhogy örökkévalóságnak tûnõ órákig eltartott a szeánsz, de végre megtudták, minden kétséget kizáróan tudták, hogy Kutyafuttató becsületes volt velük, és amikor vége volt, és magamhoz tértem, úgyhogy már volt némi hatalmam a szavaim fölött, akkor kértem és könyörögtem:
     - Hagyjátok élni Kutyafuttatót! Hagyjátok futni! Vissza fogja adni a pénzt; és én is visszaadom az enyémet, csak engedjétek el.
     - Rendben- mondja a fickó. Nem hittem el.
     - De tényleg elengedjük, hidd már el.
     - Elkaptátok?
     - Még azelõtt, hogy te idejöttél. Nem volt nehéz.
     - És nem öltétek meg?
     - Minek? Mi elsõsorban a pénzt akartuk visszalopni, ugyebár, úgyhogy ma reggelig élve volt rá szükségünk, aztán jöttél te, és a mesédet hallva meggondoltuk magunkat, és majd elcsöpögtünk, úgy megsajnáltuk szegény öreg stricit.
     Néhány pillanatig még el is hittem, hogy nem lesz semmi baj. De aztán már tudtam: abból, ahogy néztek, abból, amit tettek. Ugyanúgy tudtam, mint a jelszavakat.
     Behozták Kutyafuttatót, és a kezembe nyomtak egy könyvet. Kutyafuttató nagyon csendes volt, és merev, és láthatólag egyáltalán nem ismert meg. Bele se kellett néznem a könyvbe, anélkül is tudtam, mi történt. Kikanalazták az agyát, és üveget tettek a helyébe, mint nekem, csakhogy sokkal, de sokkal többet, mint nekem, semmi se maradt Kutyafuttatóból, üvegcsõ és ragacs volt csupán a koponyájában. A könyv pedig egy használati utasítás volt arról, hogy hogyan keli programozni és irányítani.
     Ránéztem, és õ Kutyafuttató volt, ugyanaz az arc, ugyanaz a haj és minden. És ha mozgott is és beszélt, akkor is halott volt, valaki más volt, aki ott élt Kutyafuttató testében. És én így szóltam
     - Miért? Akkor már miért nem öltétek meg, ha ezt tettétek vele?
     - Mert ez túlságosan nagy égés volt - mondja a fickó. - Egész Greensboro tudta, hogy mi történt. Ország-világ tudta. Még ha tévedés volt, akkor se hagyhattuk annyiban. Nincs harag, Ragacs Rezsõ. Él. És te is élsz. És életben is maradtok, amíg betartotok néhány egyszerû szabályt. Mivel õ már túl van a határon, szüksége lesz egy tulajdonosra, és az te leszel. Használhatod, amire akarod, kikölcsönözheted adattároláshoz, kiközvetítheted subickosnak, de mindig ottmarad veled. Mindennap ott kell lennie a greensborói utcán, hogy odavihessük a népeket, és megmutathassuk nekik, mi történik az olyan fiúkkal, akik melléfognak. Még a magad része is meglesz a melóból, úgyhogy ha nem akarod, nem kell kapaszkodnod minden munka után. Mert ilyen nagyon kedvelünk mi téged, Ragacs Rezsõ. De ha elmegy a városból, vagy egyetlenegy napig nem mutatkozik, akkor rettentõen meg fogod bánni életed utolsó hat óráját. Megértettél?
     Megértettem. Elvittem magammal. Megvettem ezt a lakást, ezeket a ruhákat, és azóta így vagyunk. Ezért járunk ki mindennap az utcára. Elolvastam az egész könyvet, és úgy saccolom, kábé tíz százalék ha maradt Kutyafuttatóból. Ez az a rész, amit Kutyafuttató nem bír felszínre hozni: nem tud beszélni, mozogni, emlékezni, tudatosan gondolkodni sem. De talán még így is képes tesz elbolyongani odabent abban a valamiben, ami az agya, talán ki tudja szemezgetni az adatokat, amelyek ott vannak felhalmozva a ragacsban. Egy napon talán még végig is futtatja ezt a történetet, és akkor megtudja, mi történt vele, és megtudja, hogyan próbáltam megmenteni.
     Addig pedig ez legyen az én végakaratom és testamentumom. Mert mindenféle kutatásokat végeztünk az Organikus Alvilágról, és ha majd egyszer eleget tudok, akkor benyúlok a rendszerbe, és kikapcsolom. Kikapcsolom, és akkor majd mindent elveszek azoktól a szemétládáktól, ugyanúgy, ahogyan õk fosztották ki Kutyafuttatót. Csak az a feneség, hogy bizonyos helyekre nem lehet benézni úgy, hogy ne maradnának nyomok. A ragacs ragad, mint szoktam volt mondani. Majd akkor tudom meg, hogy nem voltam olyan jó, mint képzeltem, ha egy napon eljön valaki, és kiloccsantja az agyam a tüzes acélfurulyával. De ez akkor is ott lesz, szétszórva a rendszer néhány száz pontján. Ha három napig nem táplálom be a jelszavamat egy bizonyos programba egy bizonyos helyen, akkor ez a történet nyilvánosságra kerül. Hogy maga most olvashatja, ez azt jelenti, hogy meghaltam.
     Vagy azt jelenti, hogy megfizettem, és hogy most kiszállok és törlök, mert már egyáltalán nem érdekel az egész. Úgyhogy ez itt lehet a hattyúdalom, és lehet a diadalénekem. Az ember sohase tudhatja, mi, haver?
     De maga azért kíváncsi lesz. Ezt már szeretem. Majd jártatja rajtunk az eszét, akárki legyen is, majd elgondolkozik az öreg Ragacs Rezsõn és a Kutyafuttatón, találgathatja, hogy az utolsó gyönyörûséges cseppig kiürítették-e a bosszú poharát a dúvadak, akik önjáró ingóvagyont csináltak Kutyafuttatóból.
     Addig pedig itt lesz nekem ez a ragacsmasina, hogy gondot viseljek rá. Csak tíz százalékig ember, de hát magam se vagyok több negyven százalékosnál. Összevéve is csak egy fél embert teszünk ki. Ám ez a fél az, ami számít. Ez a fél még mindig akar valamit. Az én ragacsom és az õ ragacsa fénycsõ és villamosság csupán. Adatok vágyak nélkül. Fénysebességû szemét. De még maradt néhány vágyam, noha kevés, és talán Kutyafuttatónak is, bár talán még kevesebb. És mi megszerezzük, amit akarunk. Az utolsó cseppig. Az utolsó morzsáig. Azt elhiheti.Sóvágó Katalin fordítása

Felfordult a ferdeajkú vén trotty,
az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni.
Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr,
Kelet-Európa csődtömeggondnokai,

latolgatják, hogy lesz-e borravaló.
Szuszognak, piszmognak a koszorúkkal.
Fülelnek: tán már lövik is az üdvöt.

Mindenesetre: halott.
Nem veszi elő többé
a húgyfoltos sliccből a Nagy Októberit.

Bogyó volt a legjobb kovács a műhelyben. Ezt ő állította magáról. Nem vitatkoztak vele, miután alig váltottak egy-két szót. Nehéz munka a kovácsmesterség. Nem marad sem ereje, sem ideje az embernek a füstben, hőségben, hajtásban másra, örül, ha a munkáját el tudja végezni.

Amellett egyedül volt a légkalapácson, a többiek sajtológépeken dolgoztak. A műhely egy magas csarnok volt, a mennyezetig vagy tíz méter, ott fent pedig oldalt nyitott, hogy a füst, a gáz kiszökhessen, de ha szökött is, nyomban gomolygott helyette másik, mikor a kemencék ajtaját kinyitották. Azokat pedig állandóan nyitogatták a melegítők. Minden gép mellett állt egy kemence, melyben az anyagot melegítette az adagoló ember, hogy aztán onnan darabonként szedje ki hosszú szárú fogójával, és tegye gyorsan a gép előtt ülő alárakó vasasztalára, aki ugyanolyan gyorsan felkapta onnan, és tette a gép alá a formába, majd egy pedálnyomással elszabadította rá felülről a medvének nevezett, síneken futó vastömeget, amely roppant dübörgéssel, száz tonna erejével belesajtolta a munkadarabot a formába. A gépek váltakozó ritmusú, már-már folyamatos robaja miatt remegett a föld, a falak, egy kisebb földrengés lehet ilyen. Bogyót mikor annak idején először belépett a műhelybe, leendő munkahelyére, szorongás fogta el, és le szeretett volna ülni a betonra. Itt munka közben nemigen lehetett beszélgetni, még vécére sem igen mehettek, csak ha kifogyott a kemencéből az anyag, és a melegítő egy vaslapáttal újabb ötvendarabos adagot tett be. Volt néhány perc, amíg az új adag vörösmelegre izzott, az a pár perc pedig semmire sem volt elég, esetleg kimenni az ajtó elé levegőt venni. Így aztán ülve, állva, munka közben, kinyitva a nadrágot maguk elé vizeltek, ha pedig nagydolgozni kellett, szóltak a melegítőnek, álljon le, ha kifogy. Mert a kemencében sem maradhattak a munkadarabok. A vörös izzás után lassan fehéredtek, később egybeolvadtak a robogva rájuk sugárzó gázláng csóvájában. De nagydologra ritkán került sor, nem volt mitől, hiszen nincs sem reggeli- sem ebédidő. De lehet, hogy jobb is így, úgy sincs mit enni, majd otthon.

Bogyó a csarnok végében kopogó légkalapácshoz került, ahol a legnagyobb a füst és a dübörgés, melyhez hamarosan ő is hozzátett. Samu bácsi megmutatta neki a fogásokat, nem volt sok. Fő a ritmusérzék, magyarázta neki az öreg, aki korábban végezte ezt a munkát, de egy rossz mozdulatnál szétroncsolta a kopács a jobb kezét. Samu bá' kopácsnak nevezte a dugattyúként le-fel járó ütőfejet, amit lábbal lehetett szabályozni egy, a gépen alul lévő rudazaton. Ezzel volt növelhető az ütőerő, de ezzel lehetett belőni az ütőfej hosszanti mozgásának útját is. Samu bácsi bemutatta, miként lehet a kopácsot megállítani, mondjuk öt centire az alsó üléktől, vagy éppen egy odatett karórától úgy, hogy a kopács az órához hozzá sem ér. Az öreg a bemutatót az ép bal kezével tartotta. Ördöngös gyorsasággal forgatta oda-vissza a fogóban tartott köracélt, míg abból szabályos négyszög lett. Na, csináld, mondta aztán, de egyre nagyon vigyázz, a fogót még véletlenül se told a kopács alá, mert úgy jársz, mint én, a hideg vasat kiveri a gép a kezedből az ujjaiddal együtt. Kézzel se nyúlj alá soha, és jegyezd meg, ebben a műhelyben semmihez sem nyúlunk kézzel, csak fogóval, világos? Világos, mondta Bogyó, Samu bácsi pedig ráköpött egy elhullott, fekete vasra, melyen a nyál azonnal habzón sisteregni kezdett. Látod, mondta az öreg, na próbálgasd. Ő a melegítőd, majd megértéssel lesz, lassan adagol.

Bogyó próbálgatta. Egyszer a fogó hegye beljebb csúszott, a kopács rávert. Bogyót a karján át pedig mintha áram csapta volna meg. Eldobott mindent, felállt, és sziszegve masszírozta a karizmait, ugrált, alig hallotta meg a nevetést. Női hang volt. Körülnézett, aztán látta, hogy a melegítő nevet, és mikor a tekintetük találkozott, az illető lekapta a fejéről a sapkát. Bogyó akkor látta, hogy vállig érő, barna haja van. Te lány vagy? - kérdezte tőle meglepve -, hogy hívnak? Edit - mondta az vigyorogva. Nem volt szép, de ronda sem, csak abban a szerelésben, piszkosan, kormosan, izzadtan, csapzott hajjal, ápolatlanul nem mutatott. Bogyó arra gondolt, hogy már ő sem nézhet ki különbül, majd ő is bemutatkozott. Bodnár Károly - mondta -, de Bogyónak hív mindenki, mióta az eszemet tudom. Nagyon fáj? - kérdezte Edit. Á, semmi - mondta a fiú, majd leült a gép elé. Hogy kerülsz te ide? - kérdezte később. A lány nem válaszolt azonnal, majd megvonta a vállát. Irodán voltam, mondta aztán, az megszűnt, és csak ezt tudták felajánlani. Vagy mehetnék az utcasarokra, tette hozzá keserűen. És te? Engem ezzel büntet a Jóisten. Amúgy technikus lennék. Gépész. De ez az állatfaj már nem kell senkinek, az egyetemre meg nem vettek fel, pedig megvolt a pontszámom. Azt mondták, kivan a létszám, próbálkozzak jövőre. Ezt két éve mondják. Tudod, máma azt veszik fel, akinek csak a papírra van szüksége. Adjál.

Nem olyan rossz itt, mondta a lány vigasztalóan, elvégre itt is emberek dolgoznak. Csak az a kellemetlen, hogy mind dugni akar. Engem. Fogalmam sincs, hogy ebben a hajtásban mikor van idejük erre gondolni. Mert műszak végén én eltűnök, mint a kámfor, műszak alatt pedig jóformán moccanni sem lehet. Darabbér van, de azt sem tudják mindig kifizetni. Annak a ferde orrúnak már vagy háromhavi bérrel tartoznak. Bogyó arrafelé nézett, amerre a lány mutatott a fejével, eközben szemügyre vette a többieket is. Egy bajuszos, svájcisapkás ült az ajtó melletti gépnél. Találkozott a tekintetük, és a fiú semmi jót nem nézett ki ebből az arcból. Egy másik merev arccal végezte a munkáját. Bogyó látta a nyitott nadrágját is, a nyíláson át pedig szinte mindent. A kalapja alatt kopasz férfi úgy fordult, nyilván ezzel Editnek akar tetszeni, gondolta a fiú, vagy nekem? Ez mindig így ül? - kérdezte a lánytól. Az csak bólintott, Bogyó pedig azon tűnődött, mi lesz majd, ha ő is kigombolja. Az már a vég lesz, tette hozzá magában, bár ki tudja? Érkezett az első darab, figyelj, hallotta a lány hangját, ne bambulj!

Később is ezzel a felszólítással zárultak a rövid beszélgetések, melyeket természetesen kiabálva folytattak a nagy dübörgésben, este pedig a fiú mindig megvárta Editet, akinek elég volt, hogy megfürdött, máris szép lett. Együtt mentek valameddig, aztán a lány buszra szállt, faképnél hagyva Bogyót. Hónapok teltek el, míg a fiú be merte vallani, hogy tetszik neki a lány. Nem tudom, hogy szeretlek-e vagy sem, mondta neki, de jó veled lenni. A gépnél is? - kérdezte Edit, és nevetett. Ott is, vágta rá Bogyó, akárhol! Közben kitanulta a szakmát, inkább a hibáiból okulva, mint ésszel, de jó kovács lett. Ezt Edit mondta neki. Majdnem olyan jó vagy, mint Samu bácsi, tette hozzá egy pénteki napon, mikor megígérte, hogy sétálnak majd egy nagyot munka után, amitől a fiú valósággal megtáltosodott, kunsztokat mutatott be a lánynak, kovácsolt jobbal, ballal, aztán két kézzel egyszerre, két fogóval, közben slágereket fütyült a gép ritmusára. Alig hallotta a kiáltást, vigyázz! Csak azt látta, hogy Edit a hosszú fogóba szorított tüzes vassal valahová az ő háta mögé döf, csap, és a bajszos gyorsan a gépéhez siet. Mit akart ez itt? - kérdezte a fiú, aztán hirtelen megértett mindent. Ha hátulról valaki meglöki a könyökét, az ő kezének is vége. Ledobta a fogót, és a lányra nézett. Az öregét is? - kérdezte, és Edit bólintott. Bogyó fújt egy nagyot, majd azt mondta, menjünk innen. Máris. Hová? - kérdezte a lány, de ő is eldobta a fogót, és levette a sapkát a fejéről. Veled akarok lenni, mondta a fiú, csak veled. A bajszos fordult csak feléjük, mikor odaértek, Bogyó arcon köpte. Egy pillanatra úgy tűnt neki, mintha sisteregne a férfi arcán a nyál.

   Mert Nyárádi urat már nem is ismerik az újabban ideköltözött emberek, húsz év alatt egy lakótelep népessége gyakorlatilag kicserélôdik, legtöbbször a válások miatt, máshol nônek a gyerekek, a lakás meg mintha egyre kisebb lenne, aki tud, odébbáll. Kis lakások ezek, alig több, mint egy másfeles, de míg fiatal az ember, maga a boldogság, késôbb pedig majd lesz valahogy. Vagy nem. Aztán megint jönnek a fiatalok, akiknek ez is jó valameddig, jönnek a megunt, öreg szülôk és kezdôdik minden elölrôl. Amúgy jó hely, nem messze a városközponttól, kábeltévé, egyedi fûtôrendszer, a közlekedés is elviselhetô, és a környéken bevásárlóközpont, iparcikk-áruház, baromfibolt, kispiac és pontosan hat kocsma van. Ez roppant elônyös azok számára, akik még meg akarják ôrizni a látszatot: mindenütt csak egy féldecit meg egy sört kérnek, és már mennek is. Nyárádi úrnak ilyesmi allûrjei nincsenek, ott tanyázik le, ahol például meleg van, vagy egy jó társaság, akik nem sajnálnak egy felest vagy egy sört, hogy ô is jól érezze magát. Elôbb-utóbb visszafizeti, Nyárádi úrnak általában van pénze, tisztes summa nyugdíját a postás csak neki adja oda, a feleségének nem. Ezt a gesztust ugyanis Nyárádi úr esetenként kétszáz forint borravalóval honorálja, a postás viszont arra hivatkozik, hogy egy belsô szabályzat értelmében a harmincezer feletti nyugdíjakat csakis az érintett kezeihez továbbíthatja, egyszóval mûködik itt minden. Nyárádi úr csak a házmestert utálja.

Komcsizás-gyanús cikket hozott a posta bizonyos Hörg Metál nevű olvasónktól. Nagyon gyorsan  elhatárolódunk, egyrészt mert értelmiségi köreinkben meglehetősen ritka madár a komenista, másrészt mert gyávák vagyunk és erősen parázunk attól a csúnya állattól, hogyishívjáktól, megvan: vipera. Szóval mindörökkön örökké éljen a Szadesz-Maszop megbonthatatlan barátság és kormányzás, valamint le a nácikkal.

T. Mindenki, nagyon örvendek, hogy Európa legbiztonságosabb fővárosában élhetek, ahol a világ többi országában általában szent állatként tisztelt turistákat nagyobb eséllyel vernek  meg rendőrruhás valakik, mint bárhol a világon. Hálás köszönet Gergényi et. vasprefektusi vívmányaiért, de szeretném felhívni a haladó világ közvéleményének figyelmét, hogy azért bőven van még tennivaló a végső győzelemig.

Szerdán, kora délután az V. kerületi Molnár utcában szállítottunk árut, amikor odasomfordált hozzánk egy baloldali kinézetű személy és eladásra ajánlott mindenféle tárgyat (szavai szerint „frissen bugázott") tárgyat, Gilette borotvától márkás illatszerig. Mi megköszöntük a bizalmat, de mivel nem kívánjuk vásárlással támogatni ezt a parazita réteget, elhessegettük az illetőt. Illető némi höbörgés után átbaktatott az utca túloldalára, ahol csatlakozott hozzá egy hasonszőrű haverja, akinél egy Hilti fúrógép volt, a járdára letéve ellenőrízték a doboz tartalmát. A 12 szám alatti háznál próbálkoztak a bejutással (csengetés, majd szórólapot hoztam duma), de a háziak közül senki sem nyitott ajtót, egy idő után feladták és megvárták, hogy valaki kijöjjön, akkor meg besurrantak a nyíló kapun a házba.

Számunkra annyira gyanús volt a két arc, hogy némi tanakodás (5 perc) után felhívtuk a zsarukat, ahol is csekély 5 percnyi magyarázkodás után sikerült a Kecskeméti utcai rendőrőrsre kapcsolódni. A szolgálatos rendőr történetünket hallva először is megpróbált lerázni (ezek bizonyára románok, akik a kínai piacon vásárolt olcsó árukkal házalnak). Mikor felhívtuk a figyelmét, hogy az árúk jellegűk miatt inkább bolti lopásból származnak, valamint miért használt fúrógéppel surrannak házalni, szolgálatos rendőrünk kelletlenül megígérte, hogy kiküld egy járőrt. Mi megadtuk a saját koordinátáinkat (figyeljük a bejáratot, stb.), majd kapcsolat bontott, állampolgári bejelentés vége.

Epilógus: a 4 utcányira levő kapitányságról kb. 25 perc alatt megérkezett egy rendőrautó, de megállás nélkül elhajtott, hiába integettünk utánuk. Addigra persze a két gyanús személy már elhagyta az épületet, egy dobozzal gazdagodva sietősen távoztak, majd az első sarkon szétváltak. Mi meg azóta is leesett állal vakarjuk a tökünket a nemrég még olyan erélyes rendőrségünk érdektelenségét látván.

Hír: a MEH és a rendőrség hibázott augusztus 20-án

Valakinek nehéz felejtenie, mindennnap virágot visz a szerettei halálának színhelyére, a Bem rakpartra (mai fotó).

Egy régebbi fotó az emlékhelyről, október 22-én készült. 

           
:Index:            
"A Miniszterelnöki Hivatalt és a rendőrséget terheli leginkább felelősség az augusztus 20-i tragédia miatt, derült ki az országgyűlési biztosok vizsgálatából. Az MTV Híradójához és az MTI-hez eljutott jelentés szerint a meteorológusokat, akiket az esemény után hibáztattak, egyáltalán nem terheli felelősség. A tűzijátékot elmosó orkán öt emberéletet követelt."

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy banánköztársaság, amely valójában olaj volt, neve meg San Pablo. Természetesen korrupt volt a kormánya, de nagyon, akár a hatkernek, oszt a nép ezt nehezményezte, élükön a forradalmi élcsapattal, akik voltak vagy húszan, sőt fegyverük is volt. Az istenadta hatalom meg bevetett mindent a felforgató randalírozók ellen, rendőrséget, besúgókat, éles lőszert, sőt könnygázt is.
   Történt vala, hogy a permanens világjobbítót és ékszertolvajt, Simon Templart, aki a Szent nevet is kiérdemelte, naszóval őt aztán jól arra sodorta a Végzet. És innét módfelett felgyorsult a történelem. Simon testvér becsempészett egy lehallgatós Zippót a kormányba, a néphez meg a rádió útján kiszivárgotatta, hogy urai csalnak, hazudnak, lopnak, kurváznak, kecskét basznak stb., oszt egy jól sikerült palotaforradalom keretében a maroknyi ellenálló megdöntötte a rendszert. Itt a vége, fuss el véle, Simontemplar legalább egy jót dugott a mese végén.

Csirkének öltözött mozgalmárok a Belvárosban síppal, dobbal és nádi hegedűvel.

    Régi, de zseniális cikk, és természetesen teljes érdektelenségbe süllyedt, talán mindenki kényelmetlennek találta. Aki elolvassa, megérti , hogy miért csak a teljesen marginális Attac honlapján jelenhetett meg.

     "Magyarországon szereposztás körvonalazódik: némelyek zsidóznak és cigányoznak, mások araboznak és négereznek." (TGM)

      Seres László és brigádja nehezen tud meglepetést okozni, de ezzel a virgoncan fasisztoid cikkel csak a kuruc.info veheti fel a versenyt. És teljesen visszhangtalan maradt Papp László Tamáx lelkes javaslata az inkvizició bevezetésére, senki sem kenegette be tetőtől-talpig jófajta csirkeszarral és nem közösítették ki a magyar médiából mindörökkön-örökké.

    hirszerzo.hu:

Guantanamo és a jogállami kínzás

    Papp László Tamás
    2006. június 16. 07:56

    Bármily morbidan hangzik, a kínzásnak is van etikája. Két alternatíva létezik. Az első, hogy marad a de facto úgyis létező exlex, “fusiban” végzett rabosítás-vallatás. Vagy – még kimondani is szörnyű – indokolt esetben, társadalmi-bírósági kontroll mellett legalizáljuk a dolgot. 

    A guantanamói antiterrorista fogolytáborban történt öngyilkosságok és a Kubában lévő amerikai drótsövény-labirintusról szóló mozifilm ismét a közfigyelem fókuszába lökte ezt az írott jogon kívüli, alkotmánysértő intézményt. Mert hogy annak kell tekintenünk, ez vitán felüli.

    Az USA alaptörvényében vagy nemzetközi hatályú egyezményekben nem találunk olyan passzust, mely igazolná a vádemelés nélküli, hónapokig tartó rabságot, az őrizetesekkel szembeni fizikai kényszert. Büntető- és polgárjogilag a helyzet tehát egyértelmű. A kérdésre, hogy Guantanamo jogállami normákba ütközik-e, a demokratikus válasz csak igenlő lehet.

    Arra, hogy a Delta Camp léte gyakorlati szempontból, a nyugati civilizáció védelmének nézőpontjából sem indokolt, már nem tudnék nyugodt szívvel ugyanilyen feleletet adni.

    Hagyományos, “emberi léptékű” gengszterekkel vagy terroristákkal kapcsolatban alig merül fel ilyen dilemma. A szimpla bűnöző “csak” élősködni akar a szabadpiaci demokrácián, megcsapolni erőforrásait, az euroatlanti kultúrkörön belüli terrorista (IRA, ETA, Vörös Brigádok) saját képére formálni – az iszlám militánsok viszont elpusztítani.

    Amennyiben egy keresztapáról tudják a zsaruk, hogy sáros, de nem lehet rábizonyítani, szabadon engedhetik. Biztosra vehetik, hogy nem fog baktériumtenyészetet engedni a vízvezeték-hálózatba, netán mérges gázt permetezni a metrójáratokba. Egy mozlim fanatikusnál azonban nem tehetjük le ilyenre a nagyesküt. De még ha megáll is a vád a bíróság előtt, lényegét tekintve az se jobb.

    Vallási szociopatáknál a legsúlyosabb ítéletnek sincs visszatartó ereje. Az USA nagyon büszke a halálbüntetés intézményére (én nem, sőt). De mire jut vele olyan embereknél, akik nem félnek a haláltól? Általában az egész nyugati büntetőjog arra épül, hogy az emberek tartanak a büntetéstől. Csakhogy mit ér ez halálra szánt vakhitűek ellenében? Senki nem meri bevallani, de az ilyen típusú kriminalitással szemben a hagyományos büntetőkódex eredménytelen.

*
    Most az egész világ Washingtonra mutogat. Pedig szinte valamennyi európai ország alkalmazott illegitim rabosítást és hatósági tortúrát a dogmákért ölő elvakult iszlám martalócoknál jóval kevésbé veszélyes, “saját termésű” politikai gonosztevőinél is.

    A franciák verték, árammal sokkolták az OAS nehézfiúit. A brit rendőrség se volt kíméletesebb az IRA harcosaival. A spanyol posztfrancói elhárítók ETA-tagokat gyötörtek addig, míg nem köptek. (Pedig a baszk, északír irredenták a kisfiúkat, kislányokat eleven robbanótöltetnek használó, sivár lelkű teokrata zombikhoz viszonyítva kedélyes, bohém úriemberek voltak.) Izrael a mai napig alkalmaz kreatív vallatási technikákat.

    Az 1789-es forradalom által eltörölt kényszervallatást a párizsi kormány Algériában az ’50-es évek végén újra engedélyezte. Méghozzá azt követően, hogy Ain-Abinban az FLN beteg lelkű gyilkosai terhes nőket beleztek ki élve, kitépve belőlük a magzatot. A demokráciák biztonsági szervezeteinek vallatói azonban legalább törekedtek rá, hogy az eljárás ne okozzon halált vagy maradandó károsodást. Jacques Massunak, a Párizs által szabadjára engedett algériai terrorelhárító főnöknek az emberei kínoztak, de nem csonkítottak, mint az FLN keretlegényei. És ők csak műveleti célokra használták az így kicsikart információkat, nem rendeztek kirakatpereket ilyen vallomások alapján, mint diktatúrában szokás.

    Bármily morbidan hangzik, a kínzásnak is van etikája.

Tűzoltók és rendőrök csaptak össze Párizsban (21/11/2006)


............
További békés gyújtogatás (életképek):



2006 november 21. kedd
[MTI]
Összetűztek egymással a fizetési és nyugdíjviszonyaik miatt tüntető tűzoltók és a rend biztosítására kivezényelt rendőrök kedden Párizsban. A párizsi elöljáróság tájékoztatása szerint akkor fajultak el az események, amikor a megmozduláson részt vevő mintegy hatezer tűzoltó egy nem engedélyezett útvonalon akart bevonulni a városközpontba, és a rendőrök az útjukat állták. Az ingerült tüntetők ekkor - sisakban, bevetési öltözékben - kövekkel és jelzőrakétákkal nekitámadtak a rendfenntartóknak. A rendbontás elhúzódott, később ugyanis a vízágyút és könnygázt bevető rendőrök hasztalanul próbálták megakadályozni, hogy a tüntetők közül mintegy harmincan lezárják az autópálya-gyűrűt. Hét rendőr megsérült, ketten közülük súlyosan.

Ami kimaradt a Mónikából. Talán túl sok volt a csúnya beszéd.
Feltesszük a linket, mert nemsokára innét is leveteti az RTL Klub, a youtube már megadta magát,
(This video has been removed at the request of copyright owner Magyar RTL Televízió ZRt. because its content was used without permission)
most az anyavállalat, a video.google.hu fog sorrakerülni.



Csak erős idegzetűeknek:

Írástudatlan anya 4-5 gyerekkel, de fogak nélkül, valamint egy alávaló sittes pszichopata, aki az utolsó csemetéért felelős. Terhes nő bántalmazása, szürreális mélynyomor villanyvilágítás nélkül, a nézőközönség röhögve asszisztál. A némi apróval tévészereplésre rábírt szerencsétlen anyát kiöltöztették a show kedvéért, Mónika meg, a kis empátiabajnok, moderál. Igazságos Mátyásként rúg egy kicsit jobbra, egy kicsit balra, miközben szimplán bele kellene eressze a tárat a gyerekek segélyét elrabló hímnemű trágyahalmomba. Ebben a nőnemű Jerryben Springerben minimális női szolidarítás sem szorult, talán a papáját és a mamáját és egymásnak eresztené a nézőszám felturbózása kedvéért.

Liberálzsaru marad, kegyeskedett. Köszönjük, drága főpolgármester úr, köszi, Szadesz.
Sodika videója a díjátadássról, nyelves elvtársi csókokról, valamint a bejárati füttyögésről.

n és oszthatatlan emberi jogok.

Klasszikus a kép: a tehetetlen, megbilincselt fogoly kínzója lába előtt fetreng, fölé magasodik az álarcos, sisakos, arcvédős, lábvértes, szöges csizmás, pajzsos, géppisztolyos, revolveres, viperás, gumibotos, gázpermetes óriás. És üti. Üti. Üti. Gumilövedéket lő öt méterről a szemébe.

Rúgja.

Gyalázza.

Leköpi."

(TGM)

Tamás Gáspár Miklós a Népszabóban:
!--more--

Kedves szabad demokraták, legalább a múltra ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet. Már minden hiába. Demszky levele után, higgyétek el, nem lehet többé szabad demokratának lenni. Jobb lesz nektek is - és mindenkinek.

(

 

 
Feljelentjük Demszkyt hűtlen kezelésért, valamint seggfejségért.

 

World Heritage, Budapest, Chain Bridge
Világörökség, Budapest, Lánchíd
Schätze der Welt, Budapest, Kettenbrücke

Világvárost építünk, Demszky megmondta. Ez a mi városunk. Valamint mostanában az a legnagyobb problémája a felhőkarcoló-építésben érdekelt befektetői lobbinak, valamint az általa szponzorált városvezetésünknek, hogy „Budapestnek mozgalmasabb, egyedibb városi sziluettre van szüksége".

A Lánchíd a Fővárosi Önkormányzat kezelésében. A mi városunk.
Recorded: 2006.11.11

További:

Köszönet a Szentkirályi ásványvizesnek, legalább a budai hídfő nagyobb részét levakarták tavasszal:

Szentég, a harmadik világ válasza Gyurcsányra. Most már Dzsorzs Dábjú Búsnak is lépnie kell.

Ahmenidzsád egyszerre farszi (iráni), angol, arab és várhatóan francia nyelven is tolja. Cserébe viszont csupán havonta egyszer frissíti. Nem túl érdekes az élet arrafelé.

A világsajtó először világszenzációként tálalta az esetet, mondván, hogy ez az első eset, hogy hivatalban levő kormányfő/államelnök blogolásra vetemedik, de mi tudjuk, hogy Isten már megajándékozta nemzetünket hasonló médiatermékkel, már megint világelsők vagyunk. Később arról kezdtek pletyózni a jóemberek, hogy amerikai és izraeli látogatók majd jól összevírusozzák magukat itt, de nem. Az életrajz és a semmitmondó hivatalos fotók mellett talán a hozzászólások említésre méltóak. A vélhetően megszűrt hozzászólások között olyan lelkes seggnyalásokat lehet olvasni, amikért régebben Orbán honlapjáig, mostanában meg a Gyurcsányunk blogjához kell elkattognunk. Mínusz a "támogatjuk az iráni atomprogramot, utáljuk Amerikát" jellegű hozzászólások.

(Ahmenidzsád blogja erre)

A változatosság gyönyörködtet. Csúnya nihizmus és relativizmus következik.

Nézegessünk a csúnya jobboldali/nacionalista/soviniszta/fasiszta/náci/nyilas/antidemokrata huligánok zavargása helyett  rendes baloldali rebelliót :-D

 

Például a görög rohamrendőrség főhadiszállásának Molotov-koktélokkal való megtámadását egy álmos hajnalon...

2006.11.04
Pilu koncert a Pál utcai Music Pubban


Pilu "Lökd meg, Demszky" c. örökzöldje, némiképpen update-ra várva (a Combinok és a Strabag még nem szerepelnek benne:-), a protest songok magyar útján

Szeretnéd, ha ő lenne az apád?

kép drflash oldaláról

Rauschenberger Péter: Gáz és könny (ÉS)

A rendőri fellépés nem jelenthet aránytalanul nagyobb veszélyt a randalírozókra nézve, mint amilyen veszélyt ők jelentenek a békés állampolgárokra nézve.

Kővel dobálták az embereket. A rendőr nem dobálhat kővel. A tüntetőn nincs rohamsisak. Ha fejen találja egy kő, simán belehalhat. A rendőr ezért a felé dobott követ sem dobhatja vissza. Számos bizonyíték van rá, hogy a rendőrök kővel hajigálták az embereket. A lakótársam a tanúja volt, hogy az Erzsébet téren a rendőrök nem visszadobtak, hanem saját innovációból kezdtek köveket dobálni egy olyan területre, ahol nem is láthatták pontosan, hogy mi van, mert a növényzet takarta. Természetesen azonnal felszólította őket, hogy ezt hagyják abba. Válasz gyanánt vagy öten felé fordultak, anyázni kezdték, az egyikük három méterről ráfogott egy puskát, majd hoztak egy kamerát és levideózták. Az eset egyes részleteit egy portugál tévétársaság rögzítette, ment is az esti híradójukban. Íme a link, ami a portugál tévé adásának realplayerrel nézhető, online verziójára mutat: rtsp://195.245. 176.21/rtpfiles//telej/Telej23102 006.rm. A szituációról az index.hu angol nyelvű blogján is van felvétel, ezen látható, ahogy egy rendőr lehajol a kőért, eldobja, lehet hallani, ahogy a lakótársam rászól, és ahogy visszaüvöltenek rá: "Kussoljál!".