hirszerzo.hu:
Guantanamo és a jogállami kínzásPapp László Tamás
2006. június 16. 07:56
Bármily morbidan hangzik, a kínzásnak is van etikája. Két alternatíva létezik. Az első, hogy marad a de facto úgyis létező exlex, “fusiban” végzett rabosítás-vallatás. Vagy – még kimondani is szörnyű – indokolt esetben, társadalmi-bírósági kontroll mellett legalizáljuk a dolgot.
A guantanamói antiterrorista fogolytáborban történt öngyilkosságok és a Kubában lévő amerikai drótsövény-labirintusról szóló mozifilm ismét a közfigyelem fókuszába lökte ezt az írott jogon kívüli, alkotmánysértő intézményt. Mert hogy annak kell tekintenünk, ez vitán felüli.
Az USA alaptörvényében vagy nemzetközi hatályú egyezményekben nem találunk olyan passzust, mely igazolná a vádemelés nélküli, hónapokig tartó rabságot, az őrizetesekkel szembeni fizikai kényszert. Büntető- és polgárjogilag a helyzet tehát egyértelmű. A kérdésre, hogy Guantanamo jogállami normákba ütközik-e, a demokratikus válasz csak igenlő lehet.
Arra, hogy a Delta Camp léte gyakorlati szempontból, a nyugati civilizáció védelmének nézőpontjából sem indokolt, már nem tudnék nyugodt szívvel ugyanilyen feleletet adni.
Hagyományos, “emberi léptékű” gengszterekkel vagy terroristákkal kapcsolatban alig merül fel ilyen dilemma. A szimpla bűnöző “csak” élősködni akar a szabadpiaci demokrácián, megcsapolni erőforrásait, az euroatlanti kultúrkörön belüli terrorista (IRA, ETA, Vörös Brigádok) saját képére formálni – az iszlám militánsok viszont elpusztítani.
Amennyiben egy keresztapáról tudják a zsaruk, hogy sáros, de nem lehet rábizonyítani, szabadon engedhetik. Biztosra vehetik, hogy nem fog baktériumtenyészetet engedni a vízvezeték-hálózatba, netán mérges gázt permetezni a metrójáratokba. Egy mozlim fanatikusnál azonban nem tehetjük le ilyenre a nagyesküt. De még ha megáll is a vád a bíróság előtt, lényegét tekintve az se jobb.
Vallási szociopatáknál a legsúlyosabb ítéletnek sincs visszatartó ereje. Az USA nagyon büszke a halálbüntetés intézményére (én nem, sőt). De mire jut vele olyan embereknél, akik nem félnek a haláltól? Általában az egész nyugati büntetőjog arra épül, hogy az emberek tartanak a büntetéstől. Csakhogy mit ér ez halálra szánt vakhitűek ellenében? Senki nem meri bevallani, de az ilyen típusú kriminalitással szemben a hagyományos büntetőkódex eredménytelen.
*
Most az egész világ Washingtonra mutogat. Pedig szinte valamennyi európai ország alkalmazott illegitim rabosítást és hatósági tortúrát a dogmákért ölő elvakult iszlám martalócoknál jóval kevésbé veszélyes, “saját termésű” politikai gonosztevőinél is.
A franciák verték, árammal sokkolták az OAS nehézfiúit. A brit rendőrség se volt kíméletesebb az IRA harcosaival. A spanyol posztfrancói elhárítók ETA-tagokat gyötörtek addig, míg nem köptek. (Pedig a baszk, északír irredenták a kisfiúkat, kislányokat eleven robbanótöltetnek használó, sivár lelkű teokrata zombikhoz viszonyítva kedélyes, bohém úriemberek voltak.) Izrael a mai napig alkalmaz kreatív vallatási technikákat.
Az 1789-es forradalom által eltörölt kényszervallatást a párizsi kormány Algériában az ’50-es évek végén újra engedélyezte. Méghozzá azt követően, hogy Ain-Abinban az FLN beteg lelkű gyilkosai terhes nőket beleztek ki élve, kitépve belőlük a magzatot. A demokráciák biztonsági szervezeteinek vallatói azonban legalább törekedtek rá, hogy az eljárás ne okozzon halált vagy maradandó károsodást. Jacques Massunak, a Párizs által szabadjára engedett algériai terrorelhárító főnöknek az emberei kínoztak, de nem csonkítottak, mint az FLN keretlegényei. És ők csak műveleti célokra használták az így kicsikart információkat, nem rendeztek kirakatpereket ilyen vallomások alapján, mint diktatúrában szokás.
Bármily morbidan hangzik, a kínzásnak is van etikája.
