Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Linkblog

Ambrose Bierce - Ebolaj

2007.02.28. 01:32 paraszolvencia

 
   Nevem Fanos Farcsik. Tisztességes ágyból szerény sorsra születtem. Apámnak ebolaj-párlója volt, anyámnak kis mûintézete a plébániatemplom tövében, a váratlan gyermekáldás kiküszöbölésére. Kora gyermekkoromtól iparkodó életre neveltek. Apámnak párolni való ebeket hajtottam fel, anyámtól gyakorta hordtam el munkája hulladékát. Ami természetes eszem csak volt, azt néha ugyancsak össze kellett szednem a rám bízott munkához, mert a környék törvényszolgái nem nézték jó szemmel anyám mûködését. Nem mintha az ellenpárt juttatta volna hivatalba õket, nem is keveredett az ügy körül politikai vihar - csak éppen nem szívelhették anyámat. Apám mint ebolaj-párló persze feljebb állt a közbecsülésben, noha az elbitangolt ebek gazdái tagadhatatlan gyanakvással tekintettek rá, sõt, gyanakvásukból énrám is háramlott valami. Apámnak csendestársa volt a város összes orvosa, mivel rendelvényt ritkán írtak betegnek Ol. can. jelzetû szerünk külön javallata nélkül. Az ebolaj valójában a vegytan legcsodálatosabb ajándéka az emberiségnek. Némely emberek, sajnos, nem hajlandók áldozni a gyógyszer nélkül szûkölködõkért, és látnom kellett, hogy a város legszebben kihízott ebeit nem engedik játszani velem. E kemény tilalom annyira sértette gyermeki érzékenységemet, hogy egy ízben már kalóznak akartam állni.
     A múltakra visszanézve, olykor szánom-bánom, hogy bármily közvetett utakon, szüleimre a halált, jövõmre a borút mégis magam idéztem.
     Egy estén apám olajpárlója mellett sétáltam el, hónom alatt anyám egyik kis pártfogoltjával, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy rendõrbiztos sündörög a nyomomban. Zsenge korom ellenére ismertem annyira az életet, hogy a rendõrbiztosok mindenféle tettében azonnal aljas indítékot sejtsek, épp ezért becsusszantam az olajpárló egyik nyitva felejtett ajtaján. Rögtön rá is fordítottam a reteszt, s ott álltam egymagam, a kis holttest társaságában. Apám már nyugovóra tért. A helyiségben csupán a katlan mélyvörös tüze világolt, és táncoló árnyakat vetett a falra. Az üstben zubogó olaj itt-ott kutyadarabokat fortyantott fel. Leültem, hogy itt majd nyugodtan kivárom, míg a rendõrbiztos eltakarodik. A meztelen kis testet ölembe vettem, és elgondolkozva simogattam kurta, selymes haját. Milyen kedves gyermek, állapítottam meg, mert zsenge korom ellenére megvolt bennem a gyermekszeretet, s szinte az az óhaj fogamzott szívem mélyén, bárha az a csöpp vörös seb, amelyet drága anyám ejtett e szõke angyal keblén, ne lett volna halálos.
     Szokásom az volt, hogy kis tetemeimet a folyóba eregettem, melyet bölcsességében a természet e célra rendelt; ezen az estén azonban, a rendõrbiztostól tartván, nem mertem kilépni az olajpárlóból. Nagy baj nem történhet, így okoskodtam, ha kivételesen ide az üstbe teszem. Apám e kis angyal kifõtt csontját a kölyökkutyákétól meg nem különböztetheti, az a néhány halál pedig, ami a hírneves Ol. can. ilyenképpeni fölhígulása következtében a gyógykezelések során várható, legalább némiképp lohasztja majd városunk amúgy is egészségtelenül duzzadt lélekszámát. Egyszóval, belöktem a csecsemõt az üstbe, s ezzel megtettem az elsõ könnyelmû lépést borús jövendõm útján.
     Nem csekély meglepetésemre, másnap apám nagy kézdörzsölgetések közepette tudatta anyámmal s velem, hogy az éjjeli párlatból a legfinomabb minõségû ebolajat sikerült nyernie, s hogy ebben az észleletében az orvosi szakvélemények is megerõsítik. Hozzátette, hogy maga is értetlenül áll a kiváló eredmény elõtt: nem tért el a szokásostól az ebek kikészítésének módjában, s fajuk sem volt az átlagtól elütõ. Úgy éreztem, kötelességem megadni a magyarázatot - s hiába kívánom már, a következmények ismeretében, hogy nyelvem inkább a szám padlásához tapadt volna akkor. Szüleim igen keserülték korábbi tudatlanságukat s ipari összemûködésük hiányát, miáltal szép haszontól estek el, viszont az elmulasztottak pótlására mindent megtettek. Anyám átköltöztette mûintézetét az olajpárló egyik szárnyépületébe, s az én kisegítõ szerepem meg is szûnt ilyenformán, mivel a fölös számban jelentkezõ angyalkák elhelyezésérõl ezentúl nem kellett gondoskodnom. Ugyanígy az ebeket is hagyhattam sorsukra, mert apám már nem belõlük nyerte az alapanyagot, s csak készítményünk nevében õrizték meg tiszteletbeli helyüket. Henye életre vettetvén, mi sem lett volna természetesebb, mint hogy könnyelmûségeknek s kicsapongásnak adjam fejemet. Ettõl s a fiatal kor egyéb nyavalyáitól drága anyám áldásos befolyása mentett meg, valamint apám szigora, ki egyebekben az egyházközségi iskola felügyelõje volt. Ó, hogy e jeles személyek éppen miattam értek ily dicstelen véget!
     A kínálkozó jövedelemtöbblet kettõs igyekezetre serkentette anyámat. Nem csupán kívánatra takarított el ezután kis jövevényeket, hanem a dûlõ- és országutakra is kijárt, begyûjtvén nagyobb növésû gyermekeket, sõt felnõtteket is, akik az olajpárló megtekintésére hajlandónak mutatkoztak. Apámat hasonlóképpen sarkallta a kiváló minõségû olaj nyerése, s az anyagszerzés terén nem kímélte magát semminemû fáradalomtól. Életük uralkodó szenvedélye lett, hogy felebarátaikból ebolajat pároljanak, s e telhetetlen szenvedély lelkükbõl már-már a túlvilági lét látományát is kiszorította - melyre pedig mindaddig bizton vezérlõ csillaguk gyanánt függesztették szemüket.
     Iparuk oly virágzást ért el, hogy a községi gyûlés korlátozó rendszabályokat léptetett életbe. A gyûlés elnöke megkockáztatta azt a kijelentést is, hogy a községi lélekszám további apasztását nem fogja jó néven venni. Szüleim, szegények, összetörten, lesújtva hagyták ott a gyûlést, s gyanítom, hogy elmeállapotuk sem volt már tökéletes. Én magam mindenesetre úgy döntöttem, hogy helyesebb, ha az éjt nem töltöm benn a párlóban, hanem az istállóban keresek ideiglenes szállást.
     Éjféltájt megmagyarázhatatlan balsejtelem vert fel álmomból, s arra késztetett, hogy az ablakon át belessek a párlóhelyiségbe, ahol apámnak mostanában hálóhelye volt. A katlanban oly fennen lobogott a tûz, mintha másnap nagy munkára lett volna remény. Az óriási üst csöndben fortyogott, mintha teljes erõit visszafogva, a kitörés alkalmas idejét lesné. Apám nem volt az ágyában, hanem hálóköntösben állt, s láttam, hogy erõs zsinegbõl hurkot készít. Anyám hálószobája felé vetett sötét pillantásaiból kitetszett a szándéka. A rémület elvette erõmet, és megnémított. Semmit nem tehettem a közelgõ vész megelõzésére. Anyám ajtaja - ennyit láttam csak - hirtelen s zajtalanul kinyílik, és szüleim, képzelhetõ meglepetéssel, egyszerre ott állnak egymással szemközt. Anyám ugyancsak hálóruhájában jelent meg a találkozón, jobb kezében mestersége segédeszközét, a vékony vasú tõrt emelvén.
     Õ is be óhajtotta seperni tehát utolsó hasznát, melytõl nem foszthatta meg a községi gyûlés korlátozó határozata, s melyhez az én szerény félreállásom mintegy utat nyitott. Szüleim egy pillanatig farkasszemet néztek, majd leírhatatlan dühvel összeugrottak. Küzdelmük, mint két félisten vetélkedése, betöltötte a helyiséget. Apám káromkodva igyekezett két izmos kezét hasznosítani, anyám pedig sikoltozva tett meg-megújuló kísérleteket a tõr rendeltetésszerû felhasználására. Magam sem tudom már, mennyi ideig lehettem kelletlen szemtanúja ez áldatlan házi egyenetlenségnek, ámde egyszer csak, módfelett heves összecsapás után, mintha elálltak volna a versengéstõl.
     Apám mellén látható volt, hogy mély benyomást keltett benne a tõr - de errõl árulkodott a tõr színe is.
     Szüleim egy pillanatig nem sok szeretettel tekintettek egymásra, majd szegény sebzett apám, a halál csontkezének érintését érezvén, elõreszökkent, karjaiba ragadta anyámat, odavonszolta a katlanhoz, és tiltakozásával mit sem törõdve, magával rántotta a zubogó olajba! Egy pillantás alatt eltûntek benne mind a ketten, elkeveredvén azon polgári küldöttség olajával, mely elõzõ nap még szilárdan kopogtatott be hozzánk, s hozta a közgyûlésre szóló meghívást.
     Arra a következtetésre kellett jutnom, hogy e bús eset elrekesztette elõttem a tisztességes érvényesülés útjait szülõvárosomban, miért is elvándoroltam Otumwee hírneves városába, s itt szerkesztettem vállalkozásunk csõdjét okadatoló könnyes emlékiratomat.
Bartos Tibor fordítása

1 komment

Címkék: horror novella ambrose bierce ebolaj

A bejegyzés trackback címe:

https://paraszolvencia.blog.hu/api/trackback/id/tr2041081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rosettif · http://istennyila.hu/ 2012.08.11. 20:16:13

Egyik kedvenc novellám volt régen. :) Ambrose Bierce meg örök kedvencem.